ENZO FERRARI – A LEGDRÁGÁBB SPORTAUTÓK ATYJÁNAK MOZGALMAS ÉLETE

GYERMEKKORI AUTÓS ÉLMÉNYEK

Enzo Ferrari úgy jött a világra, ahogyan élt – nagyon dinamikusan és látványosan. Azon a napon, 1898. február 18-án, hatalmas hóvihar tört ki Modenában (Észak-Olaszország) – olyan erős, hogy két napig tartott, mire az újszülöttet anykönyvezték.

Enzo már gyermekkora óta érdeklődött az autók iránt. Csodálta Felice Nazarot és Vincenzo Lanciat voltak.
Tízéves korában édesapjával és testvérével, Alfredóval együtt autóversenyekre ment Bolognába – így kezdődött a nagy szenvedély. Hozzá kell tenni, hogy munkája is a közlekedéssel volt kapcsolatos. A fiatal olasz a játék és a tanulás szünetében a család mozdonyjavító műhelyében segédkezett, így a motorzaj és a szerszámok hangja, már a kezdetektől fogva kísérték.

Apja 1916-ban bekövetkezett halála után ifjabb Ferrari nem csak a családi műhelyben dolgozott, hanem tanult is, és mérnöki diplomát szerzett. Az első világháború alatt Enzónak – mint sok fiatalembernek – a hadseregben kellett szolgálnia. A katonaság kegyesnek bizonyult hozzá, mivel a katonai szállítmányozással kapcsolatos feladatok ellátására osztották be.
Érdeklődése tehát még a nehéz körülmények között is élő maradhatott.

A technika és az autóipar nem az egyetlen hobbija volt. Enzi Ferrari operaénekesi karrierről álmodott. Ahogy egy olaszhoz illik, a modenai fiatalember imádta a zenét. A természet erős hanggal ajándékozta meg, de nem volt különöséppen jó zenei hallása, ezért a művészi karrier esélyei kútba estek. De minden rosszban van valami jó. Így nagyobb eséllyel kezdett másik nagy álma megvalósításához, hogy hosszú távú versenyeken induljon. És ezt az álmát már sikerült is megvalósítania, bár nem azonnal.

A katonaságtól való leszerelés után az ifjú 1918. telén Torinóba költözött a boldogulás útját keresve.
Iskolai végzettség, kapcsolatok nélkül, mindössze az alakulatának parancsnokától kapott egyetlen ajánlólevéllel a Fiat gyárban akart elhelyezkedni. Diego Sori mérnök, a vállalat akkori személyzeti igazgatójától lesújtó választ kapott: „Nem vehetünk fel akárkit”. Ki tudja, hogy Ferrari még életében legendává vált-e volna, ha Sori ekkor másképp dönt.

VERSENYSZELLEM

Új karrierlehetőséget keresve Enzo 1919-ben tesztvezetőként kezdett dolgozni a C.M.N.-nél (Costruzioni Meccaniche Nazionale), és ez idő alatt debütált először a Parma – Poggio di Berceto versenyen, ahol negyedik lett.

1931-ig az ikonikus Alfa Romeonál versenyzett. Ennél a csapatnál kezdte kibontakoztatni szárnyait, sőt, 1923-ban a Savio rallin dobogóra is állhatott. Hat évvel e siker után a Ferrari már saját versenycsapatot indított, amelyben jelentős versenyzői tehetségek is helyet kaptak. A „Scuderia Ferrariban” (fordításban: „Ferrari istálló”) – mert ez volt a csapat neve – Enzo azon álma is megvalósulhatott, hogy egy kizárólag olasz versenyzőkből álló csapatot hozzon létre. Ők még Alfa Romeo márkájú járműveket vezettek, de ekkor már a logójában szerepelt a híres ágaskodó ló a sárga háttér előtt.

1938-ban Enzo átvette az Alfa Romeo gyárának vezetését. Sokféle feladattal foglalkozott, a rátermett alkalmazottak toborzásától kezdve az autók tervezésében való közreműködésig, de sajnos két évvel később, a háború kitörésével a vállalat kénytelen volt a katonai gyártásra átállni. Ekkor Ferrari távozott, és új lehetőségek után nézett. Ezúttal már a saját feltételei szerint.

AZ OLASZ MOTORSPORT FEKETE BÁRÁNYA

A Ferrari kezdeményezésére alakult versenycsapat 1932-ig versenyzett a pályákon. Összesen 47 versenyen állt rajthoz, ebből 13 győzelmet szerzett. Szép eredmény, de nem világrengető teljesítmény. A Ferrari sporttörténetébe bizonyára nem mint kiemelkedő pilóta vonult be, hanem inkább mint rátermett, és ambiciózus versenyző és csapatfőnök.
Emellett az Alfa Romeónál rábízott menedzseri feladatok sem feleltek meg teljesen az elképzeléseinek.

Enzo a saját elképzelései szerinti gépeket akarta megépíteni és vezetni. Mindig azt mondta : „Nem találtam meg azt az autót, amit megálmodtam, ezért úgy döntöttem, hogy magam építem meg”.
A modenai származású zseni életcélja az volt, hogy megépítse a legjobb, leggyorsabb versenyautót, és hogy a versenylovakat idéző kocsik elsőként haladjanak át a célvonalon.
És mindezt a legstílusosabban. Hogyan lehet ezt a tervet a gyakorlatban megvalósítani, megfelelő mérnöki képzettség és különleges műszaki tehetség nélkül?

Ehhez Enzonak kellett lenni – karizmatikus szónok és meggyőző üzletember, akinek „van érzéke az emberekhez”. Képes volt maga köré gyűjteni a tehetséges autóipari fejlesztőket – olyan kiváló mérnököket, mint Vittorio Yano, a FIAT márka tervezője, akinek Alfa Romeo P2 modellje Európa-szerte több díjat nyert, vagy az Alfa Romeo korábbi mérnökei, Alberto Massimino és Vittorio Bellentani, valamint a Scuderia Ferrari állandó szakértője, Enrico Nardi. 1939-ben Enzo megalapította az Auto-Avio Construzioni vállalatot, amely repülőgépekhez és versenyautókhoz gyártott szerszámokat és alkatrészeket. Ezeket a terveket, az Alfa Romeóhoz hasonlóan, szintén a háború módosította. Egy ideig nem autókat, hanem motorokat kellett gyártania kis harci repülőgépek számára. Mint kiderült, ez a látszólagos „stagnálás” a növekedés ugródeszkájának bizonyult. A Ferrari a kormánnyal kötött szerződésekkel elég pénzt keresett ahhoz, hogy folytatni tudja az álmát, a sportautók gyártását. Hamarosan a vállalat több mint 100 embert foglalkoztatott.

A háború után, 1947-ben jött létre az a Ferrari , ami ma is ezen a néven működik.
Ebben az évben hagyta el a maranellói gyárat az első modell, a 125 S. Az autó egy kétüléses, tető nélküli kabrió volt, könnyű létravázzal, elöl keresztirányú rugóval, hátul pedig két laprugóval felfüggesztett merev hátsó tengellyel.

A történelmi jármű részt vett rangos nagydíjakon, győzött Rómában, a Mille Miglián és a Le Mans-i 24 órás versenyen. A pályákon elért sikerek egybeestek a kereskedelmi forgalomban elért sikerekkel. Egyre nagyobb volt a tehetős vásárlók köre, akiket érdeklődtek a drága luxus sportautók iránt. A későbbi modellek (Modena vagy az F430) így járultak hozzá a márka hirnevéhez.

Enzo Ferrari napjai a saját márka megalapítását követően felgyorsultak. Folyton utazott: Torinóból Milánóba; Modenából Maranellóba, de mindig hű maradt szülővárosához.

A LEGENDÁS LOGÓ TÖRTÉNETE

Honnan származik az autóipar történetének egyik leghíresebb logója? A történet nagyon megható, és az olasz hazaszeretethez kapcsolódik.

Hivatalosan 1923-ban született az ötlet. Egy hősi halált halt olasz pilóta, Francesco Barakki szüleivel való találkozó eredményeként. Ők voltak azok, akik a „szerencse szimbólumát” javasolták jelképként, vagyis egy fekete lovat, amely két hátsó lábán ágaskodik önfeledt örömében. Ferrari maga adta hozzá az arany hátteret, amely szülővárosának, Modenának a hivatalos színe.

AZ ÉLET SÖTÉT SZEMÜVEGEN KERESZTÜL

Enzo Ferrari élete, bár nagyon gazdag és meglehetősen sikeres volt, nem könnyű, és tele volt megpróbáltatásokkal. A spanyolnáthát kapott az I. világháború alatt, fiát korán elvesztette, Dino mindössze 24 éves volt, a „Scuderia Ferrari” hat versenyzőjének halála (1955 és 1956 között), valamint a Mille Miglia pályán elkövetett emberölés miatt indított per nehezítették sorsát. 1969-ben, a növekvő pénzügyi problémák és a számos versenykudarc következtében Enzo eladta cégének 40%-os részesedését a FIAT konglomerátumnak. Halála után további 50%-ot adtak el, így a vállalat értékének csupán 10%-a szállt az örökösökre.

Élete utolsó évtizedeiben, valószínűleg Dino halála miatt is sötét szemüveget viselt. Ez volt a külvilág számára a gyász egyfajta szimbóluma, és egyben a belső titokzatosság szimbóluma is.

AZ OLASZ LEGENDA VALÓRA VÁLIK

Milyen volt Enzo Ferrari? Dinamikus, okos, nagyon igényes a munkatársaival szemben, karizmatikus, de félénk is. Állítólag klausztrofóbiában szenvedett, és néhány tragikus esemény maradandó nyomot hagyott a személyiségében. Óriási hírneve ellenére viszonylag hétköznapi életet élt.
Ritkán adott interjút, és kerülte a nagyobb városokba tett hosszabb látogatásokat. Ezt támasztja alá az is, hogy olaszként soha nem járt Rómában.

Az általa megalkotott sportautó-márka még életében legendássá vált. Az exkluzív autókkal minden pilóta átlagon felüli kényelmet, és ugyanakkor a sebesség varázsát is megtapasztalhatta.

Enzo Ferrari 1988-ban bekövetkezett haláláig vezette a céget, egészen 90 éves koráig. Túlélt két háborút, számos gazdaság felemelkedést és bukást, végül tragikus módon fia és felesége halálát. Az olaszok a mai napig legendának, nagy hazafinak tartják. És sok autórajongó számára is követendő példa.